Idegen. Ha erre a szóra gondolunk, ezernyi dolog eszünkbe juthat, sokféle értelemben, különböző kontextusokban használjuk, eltérő előjelet társítunk hozzá. Idegennyelv, idegengyűlölet, idegenvezető, vadidegen, stb. Az idegennel, a szokatlannal, a mással mindannyian találkoztunk már valamilyen formában. És hogy miképpen viszonyulunk hozzá, azt járja körbe Az “idegen” mint lehetőség – Művészettel a diszkrimináció és kirekesztés ellen elnevezésű programsorozat. Ennek keretében kerül bemutatásra George Tábori Clowns című darabja, a Budapester Ensemble német nyelvű vendégjátéka. Danielle Dutombé magyar származású német rendezővel és a programsorozat menedzserével, Tormássy Zsuzsannával beszélgettem.
Az “idegen” mint lehetőség ötlete Danielle Dutombé és férje, Jürgen Kramer színész fejéből pattant ki. A rendezvénysorozattal azt szeretnék bemutatni, hogy ami idegen, azt nem biztos, hogy kapásból el kell utasítani. Kíváncsinak kell lenni. A kíváncsiság ugyanis nem negatív, hanem ellenkezőleg, pozitív jelenség. Nem jó mindent rögtön elkönyvelni valamilyennek, és címkét ragasztani rá. Ezafajta hozzáállás, a zárt gondolkodás Daniellét gyerekkora óta zavarta. Kelet-Berlinben nőtt fel és már nagyon korán elhatározta, hogy ha tizennyolc éves lesz, elhagyja az NDK-t. A világra nyitottság, a tolerancia nagyon fontos érték a számukra, ők ebben a szellemben nevelték a lányaikat is.
A programsorozat megálmodásakor a saját személyes élményeikből is merítettek. Danielle Magyarországról menekülő édesanyja Berlint lehetőségként, esélyként tekintette, idehaza ugyanis nem lehetett volna színésznő, Németországban azonban megvalósíthatta színészi álmait.
A két örökbefogadott lányuk Daniellétől és Jürgentől lehetőséget kaptak egy szép és biztonságos jövőre, ami kábítószeres, alkoholista vér szerinti szüleik mellett nem lett volna lehetséges.
A takarítónőjük szintén tőlük kapott lehetőséget egy jobb életre. A roma származású lányt ugyanis, akit a vezetékneve hallatán annak cigány hangzása miatt azonnal visszautasították az álláskereséseknél, ők segítették a továbbtanulásban, nyelvvizsga letételében és támogatták anyagilag is. A fiatal nő ma már megáll a saját lábán, tanárként dolgozik. Honnan jön ez a humanitárius elkötelezettség, kérdezem Daniellét. A baloldali gondolkodásból és értékrendből, válaszolja.
Ők ketten a férjével sok országban éltek már: Portugáliában, Hollandiában, Németországban, és meg akarták mutatni a gyerekeiknek is a világot.
| Német nyelvű színházi formáció Magyarországon |
| A Dutombé-Kramer házaspár által idehaza alapított Kunstleben közhasznú társaság a német nyelvű kultúra támogatója Magyarországon. Német nyelven bemutatott művészi előadásokat szervez és támogat, különösen az általa alapított Budapester Ensemble színházi társulat tevékenységén keresztül. Kíváncsi voltam, vajon miért éppen Magyarországot választották. Danielle meséli, hogy több tényező is emellett szólt. Édesanyja magyar származású, a háború alatt az oroszok elől menekült Németországba, ahol szinkronrendezőként dolgozott élete végéig. A színház, a színészet szeretetét tőle örökölte. A mama a budapesti Színművészeti Főiskolát Csákányi László osztálytársaként végezte el, és egyébként ő a ma élő legidősebb magyar színésznő (98 éves). Ezen kívül Danielle gyerekkorában sokat nyaralt a nagypapájánál Magyarországon. |
Tormássy Zsuzsa elmondja, hogy a pályázatot a rendezvénysorozatra még két éve nyújtották be, a Covid miatt azonban csak idén kerülhet sor a megvalósításra. „A programok szervezése során minden egyes partner arca felderül, amikor kimondom azt a címet, hogy az idegen mint lehetőség, mert úgy vélik: igen, most kell erről beszélni, méghozzá az iskolákban, mikroközösségi szinten épp úgy, mint a makróközösségek szintjén.” A pályázat benyújtásakor a menekültválság és az idegengyűlölet állt a fókuszban, közben aztán az élet hozta egyik témát a másik után.
Politizálni és állást foglalni ugyan nem akartak, de úgy érezték, a kirekesztés, az intolerancia ellen fel kell emelniük a szavukat, még akkor is, ha ennek az utóbbi két-három évben van politikai háttere.
Mint mondja, a romákat Magyarországon gyakran diszkriminálják, sok helyütt szegregált iskolákban tanulhatnak csak. Aztán a problémák közé került az LMBTQ-közösség elleni diszkrimináció és társadalmi heccelés, majd a tanárok helyzete, valamint a gyerekek jogai is.
Tormássy Zsuzsanna
Fontos kitétel volt az EU részéről (a programsorozat a Europe For Citizens égisze alatt valósul meg), hogy legyen olyan eleme, ami az európai uniós értékeket, jogokat magában foglalja. „Ezért lesz például egy a gyerekek jogaival foglalkozó téma, valamint a tudatosan gyermektelenekről szóló kerekasztal-beszélgetés (Idegenként a családban címmel), ahol olyan miniközösségeket mutatunk be, akik máshogy gondolkodnak. Arra akarunk rávilágítani, hogy a más az egy lehetőség is, az nem egy elutasítandó dolog, csak azért, mert idegen.”
Danielle hozzáteszi, hogy szeretnék a dobozban, a címkékben gondolkodást megszüntetni. Szerinte tévedés azt gondolni, hogy az első benyomás a legfontosabb, hiszen csak azután alkothatunk képet bárkiről is, miután megismertük. Az emberi élet olyan rövid, mint egy szempillantás; ennyi adatik meg nekünk, embereknek, hogy egyáltalán létezhetünk. A világ abba az irányba halad, hogy elképzelhető, hamarosan már majd csak angolul vagy csak kínaiul fognak beszélni a Földön.
“Minél gyorsabban hozzászokunk az idegenhez, annál könnyebben fogunk tudni majd boldogulni egymással. Az idegen nem a távolságot kell, hogy jelentse, hanem a segítséget. Az embereknek kölcsönösen segíteniük kell egymást. És ez csak úgy lehetséges, ha azt a szót, hogy „idegennek lenni” kiradírozzuk a szótárból.”
Van az a mondás, fűzi tovább Zsuzsa, hogy ahány nyelvet beszélsz, annyi kultúrád van. A németben a Fremdsprache (idegennyelv) szó ki is fejezi ezt. „Engem az fogott meg a témában, hogy van két gyerekem, és bár Magyarországon az idegennyelv-oktatás meglehetősen bizonytalan lábakon áll, de mindkettejüknek sikerült a nyelvtanulást beépíteni az agyába azáltal, hogy sokat beszélgetünk, utazunk, igyekszem kinyitni nekik a világot.
Minden, ami az otthonomon kívül van, az idegen, merthogy meg kell ismerni. Idegen a szomszéd, idegen a szomszéd állam, idegen az ország, ahol a fiam tanul, de ha megismeri, akkor csak gazdagabb lesz tőle. Az idegen tényleg egy lehetőség arra, hogy az életünket gazdagabbá tegyük, akár barátok, nyelv, környezet, akár iskola vagy munkahely révén.
Mindenbe bele lehet azt a szót építeni, hogy idegen, hiszen ha kilépek a megszokott, biztonságos hálószobámból, idegen lesz minden, ami kint van. Ha akarok boldogulni, sőt, boldog lenni az életben, akkor ezt az idegent meg kell ismernem”
– fejti ki Zsuzsa. Én pedig azon gondolkodom közben, hogy olyan ez, mint egy átkapcsolás a fejben: ne féljünk az újtól, a szokatlantól, a mástól, ne tegyük be rögtön egy kategóriába, hanem legyünk rá nyitottak. Danielle meséli, hogy a nagyobbik lánya nyolc nyelven beszél, és számára teljesen magától értetődő, hogy ma Berlinben van, de holnap már Isztambulban ébred; neki nem jelentenek problémát ezek az idegen szituációk.
Zsuzsa ezzel kapcsolatban elmondja, hogy a projektben fontos hangsúlyt kaptak a fiatalok. „Amikor először leültünk erről beszélgetni, azt mondtuk, hogy a fiatalok még ártatlanok, nincsenek megfertőzve sztereotípiával, előítélettel, és ezeket a még tiszta kis fejeket kellene további információkkal segíteni.” A tizenéves korosztály még nem egy újságolvasó réteg. Tapasztalataik szerint az oktatási rendszerben nehezen jutnak el bizonyos információk a gyerekekhez. Éppen ezért, ha egy-egy rendezvényen, mint például a 14-18 éveseknek meghirdetett esszépályázaton kapnak az ő érdeklődési körüknek megfelelő impulzust, elgondolkozhatnak azon, nekik mit jelent az, hogy idegen: milyen az, ha a bőrszíne vagy az étkezési szokásai miatt bántanak, kritizálnak, közösítenek ki egy gyereket.
Nekünk, az idősebb generációnak kell kinyitnunk a fiatalok szemét, mondja Danielle, a mi feladatunk, hogy megtanítsuk nekik a toleranciát. Ebben a kultúra kiemelkedően fontos szerepet játszik.
A színházi emberek nem kis mértékben tudnak ahhoz hozzájárulni, hogy a visszásságokra felhívják a figyelmet. A közönségnek szabad és kell is velük együtt gondolkodni.
A rendezvénysorozat keretében látható a magyar származású Georg Tábori Clowns című darabja, amelynek magyarországi ősbemutatójára 2022. február 18-án a Gólem Színházban került sor. Egy darab a rasszizmusról és a félelemről mindentől, ami más vagy idegen és beszabadul a polgári sterilitásba. És ami az első perctől az utolsóig a végletekig groteszk. Tábori darabja ma talán még aktuálisabb, mint amikor 1972-ben megírta.
Danielle nagy élvezettel mesél a műről. Szerinte Tábori azt mondja, hogy minden ember valahol egy bohóc, mert nem azt csinálja, amit akar, hanem elbohóckodja az életét így, úgy, amúgy. A Clowns több társadalmi problémát is taglal. Adott egy család: anya, apa és fiú, akik ugyan egy fedél alatt laknak, mégis csak úgy élnek egymás mellett, nem figyelnek oda igazán egymásra. Ennek kapcsán arról is beszélgetünk Daniellével és Zsuzsával, hogy sok családban nem beszélnek, nem törődnek egymással az emberek.
Érdekes az előadás során megfigyelni, mi történik, ha egy furcsa, szokatlan, beazonosíthatatlan lény, egy idegen bejön a család életterébe. Ki hogyan viszonyul hozzá? Mit kezd a helyzettel? Milyen dinamikákat indít ez el a családban?
Mindazokat a konfliktusokat, amelyeket az idegen lény érkezése vált ki, Tábori maga is átélte a saját életében. Van egy jelenet, ami a koncentrációs táborok asszociációját hozza, ami utalás arra is, hogy a szerző szinte a teljes családját elvesztette a holokausztban. A darab egyik fontos szereplője a náci kutya. Az őt alakító színész egy későbbi jelenetben bohócként tér vissza, majd NDK-s Stasi-tisztként. A bejárónő migráns, akit a családfő szexuálisan zaklat. Megjelenik a darabban egy kígyó is, ami túl azon, hogy megidézi a bibliai történetet, a boát is eszünkbe juttathatja, ami buján tekereg, körbefon és megfojt.
Mindez ma is annyira aktuális, mint a darab születésekor volt, amikor Tábori horrorfilmeket írt Hitchcocknak. Az író azt szerette volna, ha az előadás testbeszéd-centrikus – ezt Chaplintől leste el. Megjelenik a darabban egy fiú, aki meleg. De az is lehet, hogy valami teljesen más, hiszen az identitásával kísérletezik.
Ez is rezonál a mai helyzetre: aki meleg, vagy ezt feltételezik róla, arra rögtön rásütik a bélyeget. Magyarországon kínos, ha két férfi megfogja egymás kezét az utcán, Amszterdamban ez nem téma, mondja Danielle.
Én pedig hozzáteszem, hogy sajnos nem csak kínos, hanem kockázatos is ez nálunk.
Az előadás egyébként reflektál a mai valóságunkra is: az idegen figurája egy olyan kabátot visel, ami 250 gumikesztyűből készült, utalásképpen az elmúlt két év járványhelyzetére.
| Ki volt Tábori György? |
George Tábori kétnyelvű, a világra nyitott, művelt zsidó családban nőtt fel Budapesten. 1936-ban, 22 évesen a nácik elől menekült el Magyarországról londoni száműzetésbe, ahol újságíróként, fordítóként és alkalmanként külügyi tudósítóként dolgozott. 1941-ben megkapta az angol állampolgárságot. A háború alatt szinte minden családtagját megölték. 1947-ben már Hollywoodban ismerkedett meg Bertolt Brechttel, akinek tanítványa lett. Chaplin és Hitchcock is a baráti köréhez tartoztak, akik erősen inspirálták. 1969-ben tért vissza Németországba, ahol különböző színházakban dolgozott rendezőként. Pályafutását a Berliner Ensemble-nél fejezte be, ahol 2007-ben bekövetkezett haláláig dolgozott. Tábori igazi mestere a különféle konfliktushelyzetek nevetségessé tételének, amivel folyamatosan provokálja nézői gondolatait. Sajátos zsidó fekete humorával még a legszürkébb történeteket is meg tudta formálni a színpadon érdekesen. A nevetésben katartikus hatást látott, ami a test minden ellentmondását feloldja, így a megbocsátás lehetőségét is magában hordozza. |
A Tábori-darab színre vitele azért is izgatta az alkotókat, mert George Táborit nemigazán játszanak Magyarországon. Az pedig külön említésre méltó, hogy Borgula András, a Gólem Színház művészeti vezetője, akinek a családját megölték a németek, egy német nyelvű előadást enged be a saját színházába, német színészekkel, ráadásul egy erősen társadalomkritikus darabot. „Ez bátorság” – mondja Danielle.
“Tábori a Clowns-ban a szavak és bizarr figurák segítségével ábrázolja a fajok diszkriminációja és a generációs küzdelmek évszázados konfliktusát, a nemek közötti szexuális hatalomgyakorlást és megalázást, a közöny és a szeretet – vonatkozzon az bárkire vagy bármire – zavaros félreértelmezését, valamint a harcot és annak hasztalanságát.
A darab tele van szürreális véletlenekkel. Nevetségesen bizarr, őrült, és nagyon kényes témákat feszeget.
Aktuális, vicces és ijesztő.” (részlet az előadás ajánlójából) További részletek az előadásról és jegyinformációk ezen a linken érhetők el.
Az “idegen” mint lehetőség – Művészettel a diszkrimináció és kirekesztés ellen részletes programja pedig itt érhető el.
Előadásfotók: Görgényi Gábor