Ha legfeljebb három mondatban kellene bemutatnom magam, az utazás, a világ felfedezésének vágya biztosan szerepelne az egyikben. Azt szoktam mondani, lételemem az utazás. Lassan egy éve mégis a világjárvány határozza meg az életemet, mindannyiunk életét. Noha idénre anyagi okok miatt nem terveztem (nagyobb) utat, a vágy, hogy útra keljek, hullámokban tör rám. Még most is, miközben a fél világ (ha nem az egész) újra bezárkózik. És ha nekem ennyire nehéz az egy helyben maradás, mi a helyzet azokkal, akik a turizmusból, idegenforgalomból élnek? Akiknek tényleg ez az életük? Ők mindezt hogyan élik meg és hogyan élik túl?
Erre voltam kíváncsi, úgyhogy a turisztikai szegmens különböző képviselőit kérdeztem. Fogadjátok szeretettel az 5 részből álló interjúsorozatot, amelyben megszólal A sárga ruhás lány, Vándorboy, Travellina, Nagy Károly, a Bono Utazási Központ ügyvezetője és Kása Heni, a Spanyolban Otthon bloggere.
Ezúttal Travellinát, azaz Kisgyörgy Évát faggattam.
Melyik az a szó, ami a 2020-as évről legelőször eszedbe jut?
Az alkalmazkodás.
A világjárvány mennyiben változtatta meg az erre az évre vonatkozó korábbi terveidet? Hogyan érintette a vállalkozásodat? És mit jelent neked, a személyes életedben?
A járvány európai kiterjedésekor Chilében voltam, ahonnan haza kellett jönnöm az eredeti útitervet megszakítva, és volt három másik leszervezett utam tavasztól őszig, amelyek elmaradtak. De nem estem kétségbe és mihelyst lehetett, elkezdtem belföldön utazgatni, mert úgy gondoltam, azzal nem megyek semmire, ha otthon búsulok. Az immunrendszert is leginkább azzal lehet javítani, ha jókat kirándulunk a szabadban, aztán nagyokat pihenünk otthon.
Az Airbnb-s kiadó lakásomban nagyon kevés vendég volt idén, de szerencsére tudtam pótolni a kieső jövedelmet más forrásból. Ami újdonság volt számomra, hogy sokkal többet főztem magamra, elvégeztem egy online főzőtanfolyamot is, ezáltal egészségesebben és olcsóbban tudtam étkezni.
Milyen túlélési stratégiát dolgoztál ki erre az évre? És mit tervezel a következő évre?
Március óta szinte egyáltalán nem dolgoztam ki semmilyen tervet, hiszen lehetetlen volt előre látni, mikor lehet utazni vagy mikor lesz még szigorúbb kijárási korlátozás.
Igyekeztem maximálisan kihasználni az időt belföldi utakra, hogy minél inkább telítődjek élményekkel, ha télen négy fal közé szorulnánk. A jövő évre sincsenek még konkrét tervek, de ha lehet utazni, először azokat az utakat szeretném bepótolni, amelyek idén elmaradtak.
Megítélésed szerint a pandémia hogyan rendezte, hogyan rendezi át a turizmus, idegenforgalom ágazatot?
A szállások és éttermek közül sokkal jobb helyzetben vannak azok, amelyek eddig is a belföldi vendégekre koncentráltak, hiszen a törzsvendégeik átsegítették őket ezen a nehéz időszakon. A külföldiekre szakosodott hotelek, Airbnb-szállások nagyon nehéz helyzetbe kerültek, főleg Budapesten, ahol szinte lehetetlen volt hirtelen belföldi új vendégkört kialakítani.
Véleményem szerint az a trend még egy ideig érezhető lesz, hogy a vendégek elsősorban a természeti, vidéki élményeket keresik, ahol jobban tudják tartani a távolságot más utazóktól. Úgy gondolom, a tengerjáró hajóknak is nehéz lesz talpra állni, hiszen elég kockázatosnak tűnik hetekig nyílt vízen sodródni sok emberrel összezárva, miközben esetenként távol van az orvosi segítség. Attól tartok, nem fog visszatérni a nagyon olcsó repjegyek korszaka sem, de én ezt nem bánom, mert már nagyon megterhelő volt a környezetünk számára a turizmusnak az a fellendülése, amit a filléres fapados járatok idéztek elő.
Kik, milyen vállalkozások élhetik túl az ágazatban a világjárvány következményeit?
Nyilvánvalóan azok, akik gyorsan és rugalmasan reagáltak. A pandémia egészen kreatív megoldásokat is szült és bízom benne, sok megmarad ezek közül a járvány utáni időszakra is. Bár ez nem a turizmus területe, de például nagyon remélem, hogy soha többet nem kell háziorvosi rendelőben várakozni egyetlen receptért, ha az elintézhető a felhőben.
Mire számítasz 2021-ben?
Nincs varázsgömböm, így nem tudom, mikorra állnak helyre a dolgok – attól függ, mikor lesz megbízható oltás, lesz-e elég, be merik-e adatni maguknak az emberek, nem lesz-e következő, esetleg másféle hullám. Épp ezért én most nem is nagyon tervezek, csak napról napra, hétről hétre improvizálok.
Milyen segítségre lenne leginkább szüksége a vállalkozásodnak?
Nekem egy Airbnb-n kiadott lakásom van, ahol tavasz óta minimálisan voltak vendégek. Egy lakás esetén az szja minimális, az idegenforgalmi adót elengedték, úgyhogy nincs sok közterhe. Számomra ezzel kapcsolatban az lenne a legnagyobb segítség, ha nem vezetnék be január 1-től a kötelező útlevél-szkennert, aminek több százezer forint a költsége.
Milyen kormányzati intézkedés segíthetne a turizmus, idegenforgalom ágazatnak?
Ebben a kérdésben nem érzem magam elég felkészültnek, nagyon szerteágazó az idegenvezetők, utazási irodák, hotelek, turistabuszok, stb. problémaköre.
Ha majd lehet már utazni, hová vezetne az első utad?
Attól függ, mikor lehet. Ha már télen elindulhatok, valahova meleg vidékre mennék. Ha csak tavasszal vagy nyáron, maradok Európában és bepótolom, ami idén májusra terveztem: Albániát.
Hol érezted magad eddig a legjobban a világon?
Én mindenhol jól érzem magam, mert mindig van mit szeretni: hol a táj csodálatos, hol az építészet vagy a kultúra, máshol nagyon barátságosak az emberek vagy épp isteni jókat eszem. De talán New Yorkban voltam a legboldogabb, amikor ott tanultam ösztöndíjjal két évet.
Van-e bármi, amit a témával kapcsolatban szeretnél elmondani?
Én úgy tekintek erre a 2020-as évre, ami nem csak nagyon sok szomorúságot és nehézséget hozott, de új lehetőségeket is, mind egyéni szinten, mind pedig tágabb értelemben.
Utóbbinál Budapestet hoznám fel példának: szerintem ideje lenne újragondolni, hogyan pozicionáljuk a várost. Tényleg az olcsó fapados járatok közönségét akarjuk-e kiszolgálni a hostelekkel, beer bike-okkal, romkocsmákkal, sok zajjal és szeméttel járó bulikkal? Annyi más lehetőség van ebben a városban, a csodás építészettől a gazdag kulturális életig – úgy gondolom, jobb lenne inkább erre építkezni.
Travellina |
Travellina honlapján az alábbiakat találjátok: fotók és útleírások a világ minden szegletéből, utazási fortélyok, gasztroélmények, UNESCO világörökség ismertetők és hazai programajánlók. |
Mit is mondhatnék ennek a – nevezzük így eufemisztikusan – furcsa évnek a végén? Azt kívánom mindannyiótoknak, hogy legyen olyan az új esztendőtök, amilyet szeretnétek.