Október 11. a coming out világnapja. Meghökkentem, hogy a coming outnak is van világnapja. Amikor először olvastam róla, elmosolyodtam, hogy jaj, de jó, hogy ilyen is van, utána meg elszomorodtam. Az jutott eszembe, hogy milyen piszok nehéz lehet(ett) előbújniuk kortól, társadalmi berendezkedéstől, földrajzi helyzettől, politikai rendszertől függetlenül (eredetileg) a melegeknek – és hát voltaképpen mindenkinek, aki a normától (?), a többség véleményétől (?), a családi, társadalmi elvárástól (?), az egyház dogmáitól, a politikai propagandában sulykolt képtől eltér. Ez a más ugyanis bárki lehet. Én is. Te is.
Bárki bármikor kerülhet kisebbségbe
Ha olyan világban élnénk, ahol nem kellene coming outolni, mert magától értetődő, elfogadott lenne, hogy vannak másként gondolkodók, más életvitelt folytató, mást szerető emberek, akkor nem kellene miből és miért előbújni.
| Mit jelent a coming out? |
| A coming out (magyarul előbújás vagy önfelvállalás) arra utal, amikor valaki elmondja egy másik embernek vagy nyilvánosan felvállalja, hogy leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, stb. A coming out kifejezés átvitt értelemben (a szexuális irányultságtól és identitástól függetlenül) is használatos másfajta, népszerűtlen vagy kevéssé ismert tulajdonságok bevallására, például ha valaki ateista vagy vegetáriánus. |
Coming out alatt tágabb, illetve átvitt értelemben nem csak az LMBTQIA-emberek önfelvállalását értjük. Ott tartunk, hogy azt is meg kell vallani, ha valaki nem eszik húst, laktózérzékeny, fél a koronavírustól, nem akar gyereket, nem iszik alkoholt… és a három pont helye tetszőlegesen behelyettesíthető továbbiakkal.
Nem ritkán durva, agresszív, kirekesztő reakciókkal szembesül.
És milyen elképesztő kemény lehet ez egy olyan országban, ahol mesekönyvet égetnek darálnak, tépnek szét, ahol a szabadság bástyáit akarják elpusztítani vagy már éppen el is pusztították, legyen az a legolvasottabb hírportál vagy az autonómia elve alapján létrejött egyetem.
Szeresd felebarátodat
Ha már ebben a kereszténynek mondott kultúrkörben élünk, miért nem aszerint élünk? Ha Isten minden embert a saját képére formált, és Isten előtt mindenki egyenlő, akkor miért nem tudnak sokan napirendre térni afölött, hogy vannak mások? Mi van azzal, hogy szeresd felebarátodat mint saját magad? Miért nem a szeretet vezérel, hanem a gyűlölet, az ellenségeskedés?
| Egy kis önfelvállalási kultúrtörténet |
| Az Előbújás napját, más néven a Nemzetközi Coming Out Day-t először 1988-ban rendezték meg az Egyesült Államokban. Az eredeti elképzelést a feminista és a meleg felszabadítási mozgalmak ihlették, amelyek a privát szféra politikai mivoltát hangsúlyozták. Az ünnep alapfeltevése, hogy az előbújás és az önmagunkat felvállalva létezés az aktivizmus legalapvetőbb formája, és hogy a homofóbiát a tudatlanság táplálja, és amint az emberek rájönnek, hogy az ő családjukban, közvetlen környezetükben is lehetnek leszbikus vagy meleg emberek, sokkal kevésbé fogják tartani magukat az elnyomó vagy elutasító nézetekhez. |
A tudatosan gyermekmentes emberekkel kapcsolatos kutatásom is ezt igazolja vissza: annak elmondása a szülőknek, hogy nem szeretnének gyereket, a megkérdezettek szerint olyan volt, mintha arról coming outoltak volna, hogy melegek, illetve leszbikusok (amivel szintén semmi gond). Nem egy olyan interjúalanyom van, aki még mindig nem mondta el a szüleinek, mert fél a reakciójuktól. Fél attól, hogy elveszíti a szeretetüket. Volt olyan nő, aki azzal keresett meg, hogy nagyon szívesen elmondaná nekem a saját történetét, majd amikor az időpontot kezdtük el egyeztetni, visszakozott. Megijedt, hogy a teljes anonimitás ellenére ráismerhet a családja, a közvetlen környezete.
Volt olyan, aki még soha senkinek nem merte elmondani, hogy nem lesz gyereke, én voltam az egyetlen, akit beavatott. Az érintettek közül sokan arról számoltak be, hogy ahelyett, hogy elmondanák a családjuknak, megy a ködösítés, a halogatás.
Attól még, hogy felvállalod, ugyanaz az ember vagy, nem igaz? Nekem erről mindig a feltétel nélküli szeretet jut eszembe… vagyis annak hiánya. Mert ha felvállalják, tipikus reakcióként konfrontációval, kiközösítéssel, agresszióval kénytelenek szembenézni. (A megkérdezettek 59%-át érte már valamilyen hátrány, bántás, inzultus tudatos gyermekmentessége felvállalása miatt).
A félelem megeszi a lelket
Egyébként is már egy jó ideje olyan, mintha permanens harcban állnánk, mintha az egész ország harci készültségben lenne. Mindig van ellenség (egy öreg zsidó milliárdos, egy hatalmas európai képződmény, benne mostanában bátor nőalakokkal, egy vírus, menekültek és jobb élet reményében útra kelők, politikai pártok, sajtótermékek, könyvek és még hosszan lehetne folytatni a sort), akit le kell győzni, meg kell semmisíteni, és ennek érdekében bármilyen eszköz bevethető.
Az utóbbi napokban sokat idézett Heine-mondat mellett eszembe jut egy felirat, amit pár éve Berlinben láttam egy egykori náci bunker falára írva: „Wer Bunker baut, wirft Bomben.” Aki bunkereket épít, bombákat dob.
Ahol ellenséget gyártanak, ott mindig lesz ellenség. És mindig mindenkiben lesz valami, ami másoknak nem fog tetszeni. Amibe bele lehet kötni, amit ki kell irtani a másikból, amitől a gyerekeket távol kell tartani.
Hisz, ismerjük a közhelyet, mindenki egyedi és megismételhetetlen, vagyis más, mint mások. Talán mindannyiunknak coming outolnia kellene, hiszen mindannyian különbözünk valamiben másoktól. Én is coming outolok most: végtelenül elszomorít, ami ebben az országban zajlik.
Az igazi szeretet
Vannak persze jó példák is a másság elfogadására. Milyen érdekes, pont tegnap néztem meg a Kszi, Simon című filmet. Példamutató, ahogy a szülők tudomásul veszik, hogy a fiuk meleg. Attól még az ő gyermekük, és ugyanúgy szeretik, mint a coming out előtt.
Rossz hangulatom ellenére törekedtem arra, hogy valami pozitívval fejezzem be ezt a véleménycikket, úgyhogy arra gondoltam, egy olyan idézettel búcsúzom, amit a kutatásom egyik résztvevője osztott meg velem. A kérdés, amire válaszolt, úgy hangzott, hogyan fogadta a szűkebb családja, hogy nem szeretne gyereket.
„Jól, sose volt belőle konfliktus. Szeretnek és azt akarják, hogy boldog legyek és én így vagyok boldog.”
A fotó a szerző tulajdona